2014.08.16.-17.

Bp . I. osztály első forduló

 

Unione FC– Voyage SE 

A régi hazai pályáján játszó Voyage SE, talán még az új remekül megépített öltözőépületben maradt, mert az Unione a 2. percben Kayali révén, már megszerezte a vezetést. Az első félidőben a nagy öregnek Ubránkovicsnak sikerült ikszre hozni a első félidőt. A 62. perctől az újonnan igazolt játékosok, először Kiss Balázs (Nagytétény), majd a Fonyódi nevelésű Molnár Szabolcs a 75. percben 1 – 3 ra módosította az eredményjelzőt. Már a három pontot elkönyvelte 2 gólos előnnyel a Voyage, de a hosszabbítás 2. percében Szabó Tibor még szépíteni tudott. 

 

Bajnóczi Tamás, Voyage SE edző: “Rettentő nehéz olyan Unione ellen játszani, amelyik tökéletesen elégedett lenne az egy ponttal. A megnyugtató előny tudatában a csapat visszaállt és igazából már csak túl akart lenni a mérkőzésen, ez hiba volt, amelyből tanulnunk kell. A mérkőzés nagy részében azonban jól teljesítettünk és most az a legfontosabb, hogy idegenbeli találkozón sikerült eredményesen nyitnunk a szezont.”

Unione FC 2 – 3 , (1-1) Voyage SE

 

1 - 0 

Kayali
Viktor
1 - 1
 
Ubránkovics
 Ádám
1 - 2

Kiss
Balázs
1 - 3
 
Molnár
Szabolcs
2 - 3
 
Szabó
Tibor

 

 

 Testvériség SE – Pénzügyőr SE 

A Magyar Kupában szerdán a Videoton FC ellen szereplő hazaiak 30 percig bírták a nyomást a vendégeikkel szemben. 

Szakolczai (a 2014 – 2015-ös I. osztályú bajnokság első gólja) után Iflinger duplázott a 67. és a 75. percben, majd a 87. percben Abou állította be a végeredményt. 

Vatai Attila Pénzügyör SE edző : Az első tétmeccs feszültsége sokáig meglátszott a játékunkon, de a végén rendben voltunk. Örülök a jó kezdésnek és gratulálok a csapatnak!

 

 

0 - 1 

Szakolczai
Sándor
0 - 2

Iflinger
Norbert
0 - 3

Iflinger 
Norbert
 
0 - 4 

Abou 
Warda

Testvériség SE 0 – 4 , (0-1) Pénzügyőr SE 

 

Budafoki LC – Szent Pál Akadémia 

Schróth Lajos csapata már az első félidőben bebiztosította a szintén hazaiak ellen (A Promontor utcai műfüveset bérlik) a három pont sorsát.

Kardos József (volt válogatott labdarúgó) által vezényelt Szent Pál Akadémia a 4. percben Kovács Gergely találata után a 39. percben Csabai Tamás megrúgta a Budafokiak második gólját, amivel a végeredményt is beállította. 

Az újonc csapatnak nem sikerült a bajnoki rajt az első osztályban. 

 

1 - 0 

Kovács
Gergely
2 - 0

Csabai
Tamás
 

Budafoki LC 2 – 0, (2-0) Szent Pál Akadémia 

 

 

RAFC – Fővárosi Vízművek SK 

A legnagyobb változáson keresztülment Váci úti alakulat az álmosan, játszó hazaiak ellen az első negyvenötben nem igazán tudtak mit kezdeni a hazaiakkal, ami fordítva is igaz volt. A második félidőre aztán a Vízesek kaptak nagyobb fejmosást. A 60. percben Varjasi 5 méterről, majd egy kapushibát kihasználva hét perc elteltével ismét eredményes tudott lenni. Ezek után kapcsolt igazán a hazai csapat, hogy nagy a gáz. A Rákosszentmihályi Cinegék buzdítására négy perc alatt Vörös Péter a (84.) és Mórocza László aki a 69. percben lépett pályára, és a nyolcvannyolcadik percben a forduló gólját lőtte, és ezzel a találattal döntetlenre hozta a csapata első hazai bajnokiját. 

 

0 - 1

Varjasi Patrik
0 - 2

Varjai Patrik
1 - 2

Vörös Péter
2 - 2

Mórocza László

RAFC 2 – 2 , (0-0) Fővárosi Vízművek SK

 

VISSZA A KEZDŐLAPRA

 

Halasztott mérkőzések :

RTK - Vasló - Ikarus BSE

Hegyvidék - THSE Sashalom

43. Sz. Építők SK - FFC

Kelen SC - KISE